Rokolya Néptáncfesztivál

Egyesületünk Néptánc fesztivált szervezett a Duna-Tisza köze körzetben, ahol lehetőség nyílt a körzetben és nemcsak a körzetben élőknek tudásuk megmutatására. Ezzel a rendezvénnyel nemcsak a saját tanulóinknak, hanem más községben, városban, országban élő gyermekeknek adtunk lehetőséget tudásuk megmutatására. A fesztivál előtti teendők: a verseny helyének berendezése (színpadi dekoráció, nézőtér berendezése), öltözők berendezése, hangosítás, kézműves foglalkozások előkészítése, eszközök biztosítása, a kézműves foglalkozás helyének az előkészítése majd a program helyének visszarendezése, sok önkéntes munkájával tudott megvalósulni. A programokra a környező településekről és távolabbi városokból, és másik országból is érkeztek résztvevők. A fesztivál egész napos programja alatt a résztvevőknek biztosítottuk a színpadi bejárást, a verseny helyére és az öltözők között önkéntesek segítettek a más településen érkezőknek a tájékozódásban. A program ideje alatt a résztvevő gyerekeknek, fiataloknak kézműves foglalkozást biztosítottunk.

2017. december 16. – Dunaföldvár
Résztvevők száma: 111 fő
2018. november 30. – Dunaföldvár
Résztvevők száma: 188 fő
2019. október 5. – Dunaföldvár
Résztvevők száma: 176 fő